Volt már úgy veletek, hogy valamiben töretlenül hittetek? Valamiben, amiről mindenki azt mondta ,,badarság", ,,nem éri meg", ,,ne kínozd magad"? De ti csak összeszorított foggal, belevájt körömmel fogtátok, amire vágytok?

Valamiért mégsem történik meg. Akármennyire vágysz rá, küzdesz érte, egyszerűen csak nem működik valami. 

Az elmúlt egy évben a játék szó más megvilágítást kapott az életemben. A megszokott ,,izgalmas", ,,kreatív" és ,,változatos" jelzőket szépen lecserélte az ,,egyszer fent, egyszer lent" és a ,,se veled, se nélküled". Talán ez a felnőtt verziója a játéknak, amitől a gyerekkorunk virágzott? És valaki mondja meg, meddig lehet ezt csinálni?

Talán azt én is tudtam, hogy tönkreteszem magam, ha ebben a társasjátékban tovább játszom. Nem vezet sehova, ebben a felállásban legalábbis biztos nem. Egy fix bábu vagyok, aki mindig a játékba van, akkor is, ha a többi bábu cserélődik. Én mindig ott vagyok és mindig ugyanazt akarom: Őt, Minket. De a játékmester nem én vagyok.

Egy új bábu váratlanul megelőzött a pályán, nem volt ráhatásom, soha nincs. Lehet átmeneti, lehet a nyertes, ezt nem tudhatom, de elég volt ahhoz, hogy azt tudjam mondani: Elég! .A mellkasomba, mintha egy lövést kaptam volna. A fájdalom nem múlt, csak sírtam és sírtam és nem segített. 

Kértem egy hónapnyi pihenőt, amíg kimaradhatok párszor a dobásból. Sokat segített, hogy fentről tudjam nézni a játéktáblát. Hogy mit láttam? A táblának egy mindentől és mindenkitől elzárt részén keringtem, ahova néha a játékmester odakeveredett, néha pedig egyedül bolyongtam, abban a hitben, hogy tartok valahova. Mégcsak a játéknak sem voltam a része. 

A játék meginogott nélkülem, amit mindenki érzett. Vannak részek, amikhez kellek és vannak részek, amiknél segít, ha nem vagyok.

Egy rövid időre visszatértem még a játékba, de már nem dobtam a kockákkal. Egy ideig csak figyeltem.Majd egyszercsak egy mély levegővétel után elkezdett kioldódni a kezemből a szorítás, ellazult az állkapcsom és megszűnt a fogsorom összeszorítása. Elkezdett távolodni a kezem a bábumtól. A bábutól, ami kiejtettem a játékból, amiben benne se volt.

Elengedés...Ez történt velem ebben a pillanatban. Megengedtem, hogy feloldódjon a ,,foggal körömmel" és egy üresség érkezzen helyére a mellkasomban.

Innentől a saját társasjátékomat kezdtem játszani, a saját szabályaimmal. Egy játékot, ahol nincsennek bábuk és kockák.