Bizonyára mindenki ismeri azt az érzést, amikor valamire már anyira vágyik, olyan mélyen és olyan erősen, hogy  szinte már minden ideológia gyártás nélkül, egyszerűen csak megérdemli. És a fenének sem akar összejönni.

Mind vágyunk valamire. A nagy Ő-re, egy nagyobb lakásra, családi békére, kilóktól való megszabadulásra, egy kisbabára…..és ezt tudnám sorolni a végtelenségig. 

Hogy mire vágyom én? Egészen egyszerű, már már elcsépelt, szinte csalódást fog okozni: a boldogságra. De nem a hollywoodi félére, hanem valami olyanra, amit nem ismerek még, így egyenlőre nem tudom körülírni. Valami olyanra, amit csak érzek hogy létezik, valahol nem is olyan messze. Várom és várom, hol nyugodtabban, békésebben hol türelmetlenül, hisztisen és követelőzően. 

Egyszer azt mondta nekem valaki:

,,Ha egy kívánságot nagyon erősen fogsz, magadhoz szorítod, mert kétségbeesetten akarod, akkor nem engeded fel az Univerzumnak. Csak akkor tud fizikai síkon megvalósulni, ha elengeded és hagyod, hogy megtörténjen. Amíg a kezedbe fogod, addig hogyan tudna megtörténni?”

Ezen akkor nagyon elgondolkoztam és a mai napig sokat eszembe szokott jutni.

Bízz annyira a kívánságodba, hogy ha elengeded, tudod, testet öltve tér majd vissza hozzád!